Csokoládé torta

A csokoládé torta soha nem tartozott a kedvenceim közé, így még soha nem is sütöttem ezt a fajtát. A brownie állagú édességet kedvelem, de ezt a krémes változatot nem kifejezetten. Ilyen előzményekkel álltam neki a sütésének. Természetesen ezt sem magunknak készítettem. Egyik ismerősöm kért meg, hogy szülei esküvőjére készítsek nekik csokoládé tortát. Sokat agyaltam rajta, hogy milyen krémmel töltsem meg, milyen legyen a díszítés rajta, hogy is fog ez nekem összeállni. A főzött krémet kifejezetten nem szeretem, így a saját tapasztalataimra hagyatkoztam. Bátran mondhatom, hogy tökéletes lett a végeredmény. Diétázóknak még messziről sem ajánlom.

Hozzávalók

  • 8 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 2 csomag étcsokoládés pudingpor
  • 5 dl tej
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1 dl habtejszín
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 2 evőkanál olaj

Elkészítés

A tészta hozzávalóiból készítsünk piskótát. Ehhez segítség lehet az oldalon található alap piskóta receptem. Süssük közepes hőfokon készre, majd hűtsük ki teljesen. Addig a pudingot főzzük sűrűre a tejben, majd ezt is hűtsük ki. Amíg hűl a piskóta, illetve a puding, kezdjük el a vajat a porcukorral habosítani. Amikor kihűlt a puding, adjuk fokozatosan a krémhez. Az étcsokoládét gőz fölött olaj nélkül olvasszuk meg, majd fokozatos kevergetés mellett hűtsük vissza. Adjuk ezt is a krémhez. A kihűlt piskótát vágjuk 3 egyenlő részre. Vegyük elő a tortakarikát, majd abban állítsuk össze a tortánkat. Úgy gazdálkodjunk a krémmel, hogy a torta oldalára, illetve a díszítéshez is maradjon. (A maradék krémhez fogjuk majd adni a habtejszínt.) A betöltött tortát egy éjszakára pihentettem a hűtőben. Másnap a habtejszínt felvertem, és a maradék krémhez kevertem. Így könnyebb dolgozni a krémmel. A tortakarikát vegyük le, majd kenjük körbe a tortát. A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk az olajjal, majd picit visszahűtjük. Ha túl meleg a csokoládé, akkor félő, hogy megolvasztja a krémet, és nehezen lesz kenhető a csokoládé. Öntsük rá a tortára a csokoládét, majd tegyük hűtőbe addig, amíg teljesen meg nem köt rajta. A maradék krémmel tetszés szerint díszítsük a tortát. Én csokoládé forgáccsal díszítettem, amit házilag készítettem. 10 dkg tortabevonót olvasztottam meg olaj nélkül, majd egy tepsi hátuljára kentem. Hűtőben dermesztettem, majd egy éles késsel elkezdtem letolni a tepsiről.