Füstölt sajtos, bacon-ös rakott csirkemell burgonyapürével
Ha vendégeket várok, akkor főételnek szinte biztos, hogy ezt az ételt készítem. Az ízét nem tudnám mihez hasonlítani, ezt ki kell próbálni. Van benne minden finomság, kezdve a bacon-nel, fehérborral, füstölt sajttal, és a végén az isteni csirkemellel. Bátran ajánlom azoknak, akik valami különlegeset szeretnének készíteni.
Hozzávalók
- 50 dkg csirkemell
- 3 dl fehérbor
- 8 dkg kristálycukor
- 4 evőkanál tejföl
- 20 dkg bacon
- 20 dkg füstölt sajt
- 10 dkg trappistasajt
- só, bor
- 1 kg burgonya
- 10 dkg vaj
- 2 dl tej
Elkészítés
A csirkemellet vékony szeletekvágjuk fel. Klopfoljuk ki, majd sózzuk, borsozzuk. 1 dl fehérborban süssük fehéredésig a húsokat. A kristálycukrot olvasszuk fel, majd öntsünk rá 1 dl fehérbort. Vigyázzunk, mert a bor összekapja a megolvadt cukrot. Olvasszuk addig, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Ez akár több perc is lehet. Ha felolvadt a cukor, rakjuk bele a tejfölt. Kicsit édeskés szószt kell kapjunk. Vegyünk egy jénai tálat. A tál aljára tegyünk pár db csirkemellet, majd fedjük be vízszintesen bacon-nel. A füstölt sajtot és a trappista sajtot reszeljük le, és keverjük össze. A bacon-t szórjuk meg sajttal. Ismét csirkemell következik, majd a bacon, és végezetül a sajt. Ezt ismételjük meg utoljára. Így tehát 3 réteg lesz. Ezért fontos, hogy a csirkemelleket jól klopfoljuk ki, és pici szeleteket vágjunk, hogy minél több legyen belőle. Most következik a korábban elkészített tejfölös mártás. Öntsük nyakon a rakott csirkét. Előmelegített sütőben fedő alatt süssük körülbelül 40-45 percig, majd pirítsuk rá a sajtot pár perc alatt. A tejföl, a sajt, és a csirke pici levet fog engedni. Ettől nem kell megijedni, ugyanis gyönyörűen vágható a rakott csirkemell, a szaft az alján fog maradni.
A burgonyapüréhez a krumplit megfőzzük, vajjal, tejjel krémes állagúra törjük, sóval ízesítjük.