Meggyes vaníliás párna

Régebben gyakran vásároltam péksütit, majd egy idő után meguntam, hogy 2-3 óra múlva már ehetetlen volt, mert megszáradt. Éppen ezért fejlesztettem ki magamnak a saját péksütijeimet. Ez az egyik közülük, aminek a tölteléke úgy variálható, ahogy szeretnénk. Szoktam még fahéjas almával tölteni, vagy valamilyen lekvárral, és eddig soha nem okozott csalódást. Általában lefagyasztom az elkészült mennyiség felét még nyersen, majd amikor megkívánom, előveszem és frissen kisütöm. Zseniális!

 

Hozzávalók

  • 60 dkg liszt
  • 3 dkg friss élesztő
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • pici só
  • 6 dkg puha vaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 csomag vaníliapuding
  • 3 dl tej
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • fél üveg meggybefőtt
  • pici fahéj

Elkészítés

A töltelékhez készítsük el a hozzávalókat, hogy kihűljenek. Egy csomag pudingot 3 dl tejjel és a cukorral főzzük keményre. A fél üveg meggybefőttet tegyük fel főni, majd 1 dl vízzel kavarjuk el a másik zacskó pudingport, majd ha elkezdett főni a meggy, akkor öntsük hozzá és sűrítsük be vele. Ízlés szerint fahéjjal ízesítsük, illetve ha nem elég édes a befőtt, akkor adjunk még hozzá tetszés szerint pici cukrot is. Mindkét tölteléket hűtsük ki. 

Ezalatt az idő alatt elkészíthetjük a tésztát. A tejet melegítsük langyosra 1 kiskanál cukorral, majd morzsoljuk hozzá az élesztőt, és hagyjuk felfutni. A többi hozzávalót mérjük egy tálba, majd ha felfutott az élesztő, akkor adjuk azt is hozzá. Dagasszuk ki a tésztánkat, és kb. 45 percig hagyjuk megkelni. Ha megkelt a tészta osszuk 12 felé és formáljunk belőle golyókat. Egyenként nyújtsuk hosszúkás alakúra, majd a tetejét vágjuk éles kés segítségével be. A tészta másik végére halmozzunk mindkét töltelékből. A két oldalát picit hajtsuk be, hogy sütés közben ne follyon ki a töltelék, majd tekerjük fel. Rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben, ne túl gyorsan süssük ki. 1 párna összességében akár 15 dkg is lehet a töltelékkel együtt, így bőven elég 1-2 db reggelire. Én a fél adagot mindig lefagyasztom még nyersen, és ha szükséges előveszem, majd kisütöm.