Roston sült bőrös kacsamell rozmaringos sült kockaburgonyával

A kacsahúsnak egyszerűen nem tudok ellenállni. Kacsacomb, kacsamell, kacsaszárnytő. Ez esetben bőrös kacsamell készült, maradék főtt burgonyából, mely kapott egy kis rozmaringot és máris isteni vacsora született belőle. Aki hiányolja hozzá a mártást, nyugodtan készíthet mellé. Én leginkább a póréhagymamártást kedvelem a kacsához, de bármilyen gyümölcsmártás jól illik hozzá. Mártás esetében csak a képzeletünk szabhat határt.

 

Hozzávalók

  • 1 db nagyobb bőrös kacsamell
  • 5 dkg vaj
  • bors
  • rozmaring
  • kakukkfő
  • burgonya

Elkészítés

A kacsamellet előző nap bő olajban pácoljuk be. Én a pácnál sózom, borsozom a húst, illetve nagyon kedvelem a kacsamell esetében a rozmaringot, így azzal is fűszerezem. Hűtőben tárolom a sütésig. Másnap sütés előtt beirdalom a mellet, vigyázva arra, hogy a húsba ne vágjunk bele, csak a bőrt irdaljuk. Serpenyőben süssük elő a húst kevés olajon, ugyanis a bőrből bőven fog kisülni zsír. Melegítsük elő a sütőt kb. 200-220 fokra. Gázsütő esetén a legmagasabb fokozatot állítsuk be. Ha szépen körbesütöttük, ami körülbelül 10-15 perc, tegyünk a mellre felszeletelt vajat, amitől puha lesz a húsunk, és szépen ráolvad a sütőben a vaj. Süssük készre a kacsát. Én jól átsütve szeretem, így amint kiveszem a sütőből egyből felszeletelem, és még 2 percre visszateszem, hogy a bennmaradó vér kisüljön belőle. Ha így sütjük, akkor rendkívül szaftos, és omlós marad. 
Köretnek készíthetünk hozzá tepsis rozmaringos, kakukkfüves burgonyát, amit először előfőzök, majd magas hőfokon tepsiben megsütök. Ezt érdemes a kacsasütés előtt elkészíteni.