Tarhonyás hús

Sokáig csak édesanyám tarhonyás húsát szerettem. Az enyém soha nem sikerült úgy, mint ahogy azt szerettem volna. Hol kemény volt a tarhonya, hol túl szaftos a végeredmény. Azóta kifejlesztettem a számomra tökéletes tarhonyás húst. 

Hozzávalók

  • 50 dkg sertés lapocka/comb
  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 2 dl étolaj 
  • 4 evőkanál lecsó
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • kb. 1 liter víz
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 20 dkg gépi tarhonya

Elkészítés

A sertéshúst kockázzuk fel. Elsősorban lapockát ajánlok, mivel picivel szaftosabb, mint a comb, így ízletesebb lesz a végeredményünk is. A hagymát apróra vágjuk fel, és pirítsuk üvegre 1 dl olajon. Ezután adjuk hozzá a lecsót. Én édesanyám nyáron eltett lecsóját használtam. Természetesen nyáron friss alapanyagokból érdemes dolgozni, télen viszont ez a megoldás sokkal ízletesebb, mint az ízetlen paprika és paradicsom lenne. Hozzáadjuk a felkockázott húst, majd a fűszerpaprikát. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg a paprika, mert keserű lesz. Öntsük fel körülbelül 3-4 dl vízzel, csak annyival, hogy ellepje a húsunkat. Mehet bele a zúzott fokhagyma, só, bors ízlés szerint. Fedő alatt készre főzzük a pörköltünket. Idő közben kevergetjük, ha szükséges az elfőtt vizet pótoljuk. (Ez körülbelül 2-3 dl lehet.) Ha megfőtt a hús, jöhet a tarhonya elkészítése. 
1 dl olajon pirítsuk aranybarnára a tarhonyát. Majd öntsük fel 4 dl vízzel. Én ezt külön nem szoktam fűszerezni, ugyanis egyből hozzáöntöm a pörkölthöz, és egybefőzöm. Amikor már érzem, hogy majdnem jó a tarhonya, akkor elzárom alatta a gázt, és fedő alatt hagyom megpuhulni.  
Lehet külön is tálalni. Ebben az esetben lassú tűzön főzzük puhára a tarhonyát, majd a tarhonyára halmozzuk az elkészült pörköltet.